2010.10.19

A Szamos Kávéházban ünnepelt a Ventiv

15 év. fejlődés. Csapat. Bizalom. Elégedett vevők. Superbrands. És a Ventiv…

…a Ventiv Health Magyarország Kft. 2010. október 12-én ünnepelte 15. születésnapját a Royal Hotel Szamos Kávéházában. A gyógyszeripari munkaerő-közvetítéssel, -kölcsönzéssel, kiszervezett orvoslátogatással és marketing eszközök kereskedelmével foglalkozó cégcsoport baráti hangvételű üzleti reggelijén a hazai pharma szektor jeles képviselői mellett kommunikációs- és marketing szakemberek vettek részt.

Tál Mariann, a cégcsoport ügyvezető igazgatója és Pál Attila, a cég tulajdonosa visszaemlékeztek a cég alapításának történetére, kiemelve a legfontosabb pillanatokat az elmúlt 15 évből. Számos olyan stratégiai döntés áll mögöttük, melyek a 2 fős vállalkozást a siker útján tartva fejlesztették 20 fős cégcsoporttá.

Treiber Miklós, a Novartis HR igazgatója ez alkalomból tartott előadása keretében elmondta, a gazdasági szemlélet a HR-t is olyannyira érinti, hogy a cégeken belüli humán osztályok mára már stratégiai partnerré válnak – gyógyszeripari és nem gyógyszeripari területeken egyaránt.

A Ventiv Expo üzletágának partnere, Licskó Adrienn, a Sejtbank képviseletében kifejtette, mennyire fontos a kiélezett piaci versenyben az esztétikum, a kifogástalan megjelenés, melyet egy –egy rendezvényen jól megválasztott marketing eszközzel lehet erősíteni. Ebben számukra a legideálisabb partner a Ventiv Expo, akik prémium minőségű POS marketing eszközöket és kapcsolódó szolgáltatásokat bocsájtanak az ő rendelkezésükre.

A Sikersztori megkoronázásaképp 2010-ben a Ventiv megkapta a független szakmai zsűri által odaítélt Business Superbrands díjat. A mérföldkőnek számító évforduló és az elismerések újabb lendületet adnak a cégvezetésnek a további fejlesztésekhez – bízunk benne, hogy a következő alkalommal a történet következő fejezetével állnak majd büszkén partnereik elé.

Cikk és fotó a Kreatív Online-on!

 

http://www.kreativ.hu/cikk/szamos_kavehazban_unnepelt_a_ventiv